Kilencvennégy éve, 1912. április 10-én indult első útjára a világ talán leghíresebb és legrövidebb életű hajója, a Titanic - április 14-én már elsüllyedt az Atlanti-óceánon. A szerencsétlenségnek 1513 halálos áldozata volt. A brit White Star társaság 1907-ben határozta el három óriás luxushajó építését, amelyek méreteiknek megfelelően a Titanic, Olympic és Gigantic nevet kapták. (A testvérhajójánál alig 30 centiméterrel rövidebb Olympic később a Britannica nevet kapta, és az első világháborúban, 1916-ban süllyesztette el egy német tengeralattjáró, a Gigantic pedig nem készült el.) A Titanic építésekor (a munkálatokat Belfastban végezték) a világ legnagyobb hajójának számított. Hossza 267 méter, súlya 46 238 tonna, vízkiszorítása 68 ezer tonna volt. A három hajócsavart 45 ezer lóerővel hajtotta a 16 ezer lóerős motor, a hajó így 20-25 csomós sebességgel haladhatott. A 159 kazán számára 8 ezer tonna szént halmoztak fel (a napi fogyasztás 1000 tonnára rúgott). A fedélzet alatti teret szinte teljes egészében gőzgépek, kazánok és hajócsavarok foglalták el, a gépszobák és az irányítók között saját távírórendszert működtettek. A négy hatalmas kémény közül három a vízgőzt vezette ki, a negyedik a szellőzőrendszer része volt. Az áramot négy 400 kW-os, gőzhajtású generátor szolgáltatta, a felvonók, szellőzők és egyéb berendezések működését 150 villanymotor biztosította. A hajót 3 millió vasszegecs tartotta össze, csak ezek súlya 1200 tonna volt. A biztonsági berendezéseket akkor tökéletesnek tartották. Egy új elgondolás szerint a fenékrészben tizenhat óriás légkamrát alakítottak ki, amelyeket automatikusan működtethető ajtók választottak el veszély esetén. A hajón volt még - akkor újdonságnak számító - szikratávíró is, nem volt viszont elég mentőcsónak. (Akkor ez nem számított szabálytalanságnak, éppen a Titanic balesete nyomán írták elő, hogy minden fedélzeten tartózkodó ember számára egyszerre kell helyről gondoskodni a mentőcsónakokban.) A Titanic a gyorsaság mellett a pénztárcától függően maximális kényelmet is biztosított utasainak. A hét fedélzetet öt lift kötötte össze, a 800 dolláros elsőosztályú jegyért mór, reneszánsz és flamand bútorokkal berendezett kabin, uszoda, szalon, társalgó, zene járt, a kényelemről 461 pincér, kabinos, liftes és bárfiú gondoskodott. A nyitó leltárjegyzékben 20 ezer üveg sör, nyolcezer villa, 12 ezer porcelántányér szerepelt, több mint egy szárazföldi vendéglőben. Az utaslistán a pénz- és a valódi arisztokrácia színe java szerepelt, Astorok, Guggenheimerek és Rothschildok, továbbá a White Star elnöke, aki New Yorkban személyesen akarta a Kék Szalagot átvenni. A Titanic 1912. április 10-én indult Southamptonból első és utolsó útjára. A cél az volt, hogy megdöntsék az addigi 5 nap 11 óra 37 perces átkelési rekordot az Atlanti-óceánon, megszerezzék a kék szalagot a rivális Cunard társaságtól. A hajót a jéghegyektől hemzsegő legrövidebb északi útvonalra irányították abban a hitben (amit a tapasztalt kapitány is osztott), hogy a Titanic számára semmi sem jelenthet veszélyt. Már az indulást is baljós előjelek kísérték, hiszen a kikötőből kifutó Titanic majdnem összeütközött egy másik gőzössel. A hajó 1912. április 14-én éjfél előtt húsz perccel száguldott - szó szerint - végzetébe. Orra előtt váratlanul egy jéghegy tűnt fel, a cselekvésre csak 40 másodperc maradt. Az ügyeletes tiszt balra kormányzást és hátramenetet rendelt el, de rosszabbul nem is dönthetett volna: a lelassuló hajó oldalával rácsúszott a jéghegy párkányára, amely mintegy 90 méter hosszan feltépte oldalát. A hivatalos vizsgálat később a kapitány felelősségét állapította meg, aki az elemi biztonsági intézkedéseket is figyelmen kívül hagyta. A figyelő matrózoknak még látcsövük sem volt, a rádiós nem törődött a sorozatos jégveszélyre figyelmeztető jelzésekkel, mert az utasok üdvözlő táviratainak továbbításával és a Wall Street-i tőzsdeárfolyamok vételével volt elfoglalva. Bár a fedélzeten lévő tervező mérnök közölte, hogy a hajó legfeljebb másfél órát maradhat a felszínen, az első öt zárórekeszt csak akkor próbálták lezárni, amikor azok már víz alá kerültek. A kapitány csak 35 perc múlva adott parancsot a vészjelzés leadására és újabb 15 perc múlva a mentőcsónakok leeresztésére. Az utasok még ennyire sem voltak tudatában a helyzet súlyosságának: a jéghegyről a fedélzetre került jégszilánkokat italuk hűtésére használták fel... A mentőcsónakokban mindössze 1178 embernek volt hely, így több mint ezren eleve halálra voltak ítélve, de a pánik és a gyakorlatlanság miatt a csónakok nagy részét csak félig terhelve engedték a vízre. A látótávolságban lévő California gőzös nem vette a vészjelzést, mert rádiósa aludt, olyan motorcsónak pedig, amellyel segítséget kérhettek volna, nem volt. A vészjeleket végül a Carpathia gőzös észlelte, de csak hajnalban érkezett a szerencsétlenség színhelyére, ahol már csak a túlélőket szedhette össze. A Titanic hajnali 2 óra 20 perckor elsüllyedt, a 2224 utas közül 1513 életét vesztette.

 Ma már a megmenekültek sincsenek az élők sorában, az utolsó közülük 1997-ben, 100 éves korában hunyt el. A Titanic tragédiája azóta is izgatja az emberek fantáziáját, több expedíciót is indítottak felkutatására, illetve roncsok kiemelésére. Persze nem csak tudományos érdeklődésből: a gőzös széfjeiben dollármilliók hevernek. A Titanic egyvalakinek mégis hozott milliókat: James Cameron rendező néhány éve nagyszabású filmet forgatott a balsorsú gőzösről. A maximalista Cameron teljes nagyságban építtette újjá és süllyeszttette el a hajót, a film Oscar-esővel díjazott kasszasiker lett. A feltámadó érdeklődés újabb spekulációkra is alkalmat adott: egyes kutatók a Titanic építéséhez felhasznált acél gyenge minőségét okolják a balesetért, merészebb találgatások szerint egy titkos küldetésben járó német tengeralattjáró torpedózta meg a hajót. (MTI)